2014. június 28., szombat

Na még egyszer Liget Klub (10.)

Igazság szerint nem pont a rendkívüli horgászélmények miatt, hanem elsősorban a hely hangulata és gyermekbarát volta miatt tértünk vissza előző horgászatunk helyére. Most rádupláztam, két gyerekkel mentem, szuperül éreztük magunkat.
"Szokás" szerint reggel 6-ra értünk ki a Klubba, hétköznap lévén rajtunk kívül csak egy család jött piknikezni/horgászni meg egy öreg pecás. Azért nem minden hátsó szándék nélkül érkeztünk, mint azt már az előző posztban említettem, a gyerkőc ide készül horgásztáborba, és mivel épp egy aktív turnus közepén voltunk, így jól megfigyelhettük, miként is zajlanak ott az események.

A táborozó gyerekek részére a tópartnak egy kb. 40-50 méteres szakasza le van zárva, máshol szabadon lehet garázdálkodni a botokkal. Készültem "speciális" cuccokkal is: a házi etetőanyaghoz kevertem egy kis sárgászöld fluoreszkáló etetőanyagot is, hogy feltűnőbb legyen, illetve készítettem takarmánykukoricából kis üvegben erjesztett okosságot is, két nappal előbb egy evőkanál cukorral és egy fél csomag élesztővel összezártam, azt fűztem a horogra (szilikon hajszálelőkére). 

A nap nem volt túlzottan eseménydús, mindketten fenekeztünk a gyerkőccel, aki kipróbálhatta az új botját is, amire a legutóbbi vonulás alkalmával fárasztás közben ráléptem véletlenül. Az új botja egy 2.10-es 30-150 dobósúlyú kétrészes bot, könnyű, a spicc kifejezetten hajlékony, a bot pedig erős, remélem jól bírja majd a tanulódobások okozta strapát.

Ma kékben nyomjuk
Egy kis beetetéssel kezdtem, 10-et dobtam egy 60 g-os etetőkosárral a tó közepére, aztán utánahajítottam a felszerelt botokat is. Az első kapás igen gyorsan jött, kb 5 perce volt bent a bot, amikor egy szép, méretes dévér tette tiszteletét a szákban. Nem sokáig volt ott, ugyanis meglógott belőle. Ez már egyszer előfordult korábban a Zoltán tavon is, akkor két ponty lógott meg a szákból, valamilyen érthetetlen oknál fogva ki tudtak úszni az összehúzott száján...így most kötöttem egy gyors bűvészcsomót a szák tetejére, így a többiek már nem tudtak kiszökni.

Délelőtt jött két szép nagy kárász, mindkettőt az erjesztett kukorica csalta ki a partra. 

Egyik


Volt egy szép nagy ponty kapás is a javából, berántás után alaposan meg is kattogtatta a féket, de sajnos nem sokkal később leakadt. Ebben valszeg az játszotta a legnagyobb szerepet, hogy összeakadt a mellette lévő bot szerelékével, így belazult a zsinór, ami lehetőséget adott neki a meglógásra.

Másik
A tábor jó hangulatúnak tűnt, a srácok reggel 6-tól délig lent voltak, aztán ebéd, egy kis pihi, foci, játszótér, és 15 óra körül ismét lejöttek áztatni a botjaikat a vízben. Végig pörögtek, vidámak voltak, a táborvezető mondta, hogy az előző 3 napon fogtak vagy 50-60 halat, egyszóval jó bulinak ígérkezik kisfiam számára!

Volt még nálam epres por dip is, azt is megkóstoltattam a halakkal, de csak egy kis méreten aluli kárásznak jött be a dolog, de ezen nem csodálkoztam, a táborozó 20-25 kissrácnak sem nagyon voltak kapásaik, úgy látszik, az előző napokban sikerült őket degeszre tömni ;). 

Alulfókuszált dipelt kukorica+csonti

Ami viszont a nap fénypontját jelentette, az a két gyönyörű compó, amit fogtunk. Az első kicsi volt, gyorsan vissza is dobtuk, de a másodikat már igencsak kár lett volna nem megörökíteni!

Gyönyörű compó

Fiam-lányom napközben pecáztak, fociztak, játszótereztek, májkrémes kiflit habzsoltak, egyszóval szuperül érezték magukat, jól ki is fáradtak estére, így egyiket sem kellett biztatni, hogy tűzzenek az ágyba aludni. 

A Liget Klub még mindig a legjobb helyek egyike, ahol eddig jártunk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése